2009. március 04., szerda - [14:11]

Elbocsátások és gyárbezárások a nagy motorgyártóknál

A Harley Davidson után több más gyártó is nyilvánosságra hozta 2008-as üzleti év eredményeit és eladásait, és bizony egyre több márka kénytelen visszafogni termelését. Mint arról korábban beszámoltunk, az eladások visszaesésének egyik legnagyobb vesztese a Yamaha, amelynek januári 22%-os forgalomcsökkenését februárban világszerte 45%-os visszaesés követett, ami miatt a márka felkéri dolgozóinak további tíz százalékát, hogy önként menjen nyugdíjba.

A nagy rivális, a Honda is bajban van, a csökkenő kereslet miatt áprilisban bezárja egyik Egyesült Államok-beli gyárát. Az európai gyártók szintén elbocsátanak, a Triumph például 45 dolgozójától válik meg. Az olasz Ducatinál megtartják ugyan az összes dolgozót, ám cserébe fizetésük 10%-áról le kellett mondaniuk, és idén a vezetők sem kapnak bónuszt. Az egyetlen nagy márka, amely 2008-ban nem kis részben a több új modell bemutatójának köszönhetően növelni tudta eladásait, a német BMW volt, ám már ők is érzik a visszaesést. Az iparág helyzetének súlyosságát jelzi, hogy Takashi Kajikawa, a Yamaha vezére egy interjúban elmondta, cégének egyetlen célja van a közeljövőben: túlélni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az Audi Q7 V12 TDI gyorsulási versenyre hívja a BMW M5-öt - videó
Kubica egyelőre nem álmodozik a vb-címről
Egyelőre a BMW is marad az F-1-ben
Magyarországra jön a Honda VTR250
Theissen szerint a BMW két héten belül feltámadhat
A BMW versenyzői a rajtbalesetet okolják
Heidfeld nem számít pontszerzésre vasárnap
Hamarosan érkezik a frissített BMW 3-as kupé és kabrió
Heidfeld a fejlesztések hiányáért ostorozza a BMW-t
A BMW is visszavonta diffúzor-fellebbezését
Theissen: A BMW nem csak a diffúzor miatt maradt le
Hatodáron árulta a Lamborghiniket egy amerikai kereskedő
Továbbra is a Volkswagen Golf Európa legkedveltebb autója
A BMW nem adja alább idei célkitűzéseit
BMW R1200 C Bundeswehr egyenruhában
Videón James Bond legjobb motoros üldözéses jelenete
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
MOTOR - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS